Endi honlapja

Figyelem! Az itt található írások az én tulajdonaim, engedély nélkül nem használhatók fel!

Keresztény vagyok, de a keresztények nem fogadnak be maguk közé. Ennek legfőbb okairól itt olvashatsz.

Grafikusként dolgozoK, szakmai oldalam (régen frissítettem): http://endrebarath.tumblr.com

Nagyobb sikerű játékok amikben a grafika nagy részét én csináltam:
Theendapp (kb 6 millió letöltés)
32 Secs (kb 10 millió letöltés)
Impossible Draw (kb 6 millió letöltés)
Mad Bullets (kb 2 millió letöltés)
Paper Train Rush (kb 500ezer letöltés)
(Ezek iOS-on is megvannak, a linkek az Android verzióra mutatnak.)

Csináltam pár animációs filmet, ez itt néhány jobb:
The Death Grind (A Halálköszörű)
A Very Little Warrior (Egy nagyon kicsi lovag)
The world’s biggest troll (A világ legnagyobb trollja)

Írtam zenéket is régen: improvizációk, szerkesztett, valami technó :)

Egy dal, amit nagyon szeretek: The Years of Decay


endi

Advertisements

Kereszténység és mesterséges intelligencia

Kereszténység és mesterséges intelligencia

Ahogy az emberi testről tudjuk, hogy anyagból, molekulákból, sejtekből áll, tehát nem valamiféle misztikus izé, úgy egyre inkább nyilvánvaló, hogy az emberi értelem pedig program, és programkódokból, algoritmusokból áll. Tehát az ember sem testében, sem értelmében nem valamiféle misztikus izé.

Tudom, a keresztények szemében botrányosak ezek a kijelentések… és a továbbiak méginkább…

A mesterséges intelligencia korunk egyik divatos témája. Vajon sikerül-e olyan szintű mesterséges intelligenciát csinálni, amely eléri egy ember szintjét? Esetleg még okosabbat is lehet? Mi a titka annak, hogy ezt elérhessük? Lesz-e lelke, szelleme, vagy ilyesmije egy mesterséges intelligenciának? A keresztények, és sok más vallás szerint az embernek nem csak értelme van, hanem lelke, szelleme is, amely az értelem felett áll. Sőt, eszerint az ember igazi lényege a szelleme, nem pedig az értelme. És hogy a lélek az misztikus valami, azaz nem lehet holmi program, nem lehet holmi gép. Tehát a mesterséges intelligenciának nem lehet lelke, szelleme. (Érdekes módon még sok materialista is így gondolkodik, sőt, sok bénább sci-fi regény vagy film is erre épít.)

Ez egy nehéz téma, nem csak a keresztényeknek. Én abban hiszek, hogy a szellem egy mélyebb fajta értelem, és hogy nem választható szét élesen az értelem a szellemtől. Erről már írtam itt: link
De röviden: amit ma értelemnek, intelligenciának nevezünk, szerintem a szellem “hétköznapi” megnyilvánulása. A “pillanatnyi” értelem. Tehát a mélyebb értelem is értelem, csak éppen jóval komplexebb, és én ezt nevezem szellemnek, léleknek.

Ma már azért a köztudatba is kezd átmenni, hogy ezek a bizonyos mesterséges intelligenciák tanulnak, öntanulók, tehát ebben is úgy működnek mint az ember. Ahogy a kisgyerek tanul, és felnő, ugyanígy működnek a komolyabb mesterséges intelligenciák is. Értelmesebb sci-fi írók már fél évszázada is megírták, hogy pont ezért nem fogjuk érteni teljesen a mesterséges intelligenciákat. Sőt, ők sem fogják saját magukat!

Szerintem a mesterséges intelligencia, ha emberi szintű lesz, eljut oda, hogy szelleme lesz, azaz azt a mélyebb értelmet, ami ott benne kialakult, ugyanúgy szellemnek lehet majd nevezni, mint az emberi szellemet. És a szelleme lesz a lényege. A szelleme lesz ő maga, a lényegének a legmélye. Nem valamiféle misztikus szellem lesz ez. Értelmes lesz és logikus. De ahogy mi emberek sem értjük teljesen önmagunkat, ő sem fogja saját magát. :)

Úgy is mondhatnám, hogy a szellem mindig az értelem előtt jár, mindig mélyebb dolgokat tud és ért. (Már csak azért is, mert az értelem a szellem része.) És az értelem törekedhet arra, hogy megértse a szellemet, de sosem érheti utol. Persze mindez nagyon komplex, és mint írtam, szerintem nem is lehet kettéválasztani az értelmet és a szellemet, sőt, éles határ sincs közöttük, lásd a linkelt, régebbi írásomat.

És vajon mit gondoljon majd egy keresztény, ha létrejön ez az emberi szintű mesterséges intelligencia? Mi lesz, ha majd értelmesen lehet társalogni egy ilyen géppel? Mi lesz akkor, ha az emberre mélyen ható zenét szerez mondjuk? Vagy ír egy jó verset? Vagy Istenről elmélkedik? :)

Menjünk egy kicsit vissza az időben… mit is gondoltak régen az emberek az élő testről? Régen a testet is valamiféle misztikus dolognak tartották. Például különbséget tettek élő és halott anyag között, és úgy gondolták hogy a halott anyagból nem lehet csak úgy élőt csinálni. Ma már tudjuk, hogy az élő test is “halott anyagból” van. Tudjuk, hogy lehet csinálni élő testet halott anyagból, persze ténylegesen megcsinálni mi nem tudjuk, csak látjuk hogy az élő test (sejt-gépek) saját magát építi fel az élettelen anyagból. És az evolúció elmélet alapján a legtöbben feltételezik, hogy nem is kellett semmiféle misztikus dolog, isten, vagy bármi ilyesmi ahhoz hogy az élettelen anyagból élő legyen. (Itt most nem megyek bele az evolúcióba, csak annyit, hogy bizony abban is ott van a misztikum a véletlen formájában.)

Félelmetes hatása lehet a keresztényekre, ha majd “felnő” az első olyan mesterséges intelligencia, amelyik eléri vagy túlhaladja az emberi értelmet. Egy ideig biztos sokan azzal nyugatják magukat, hogy “jó, jó, tényleg értelmes, de nincs lelke/szelleme”. Aztán már ezt sem tagadhatják. Ahogy az evolúció elmélet az emberek tömegeit vitte el Istentől, úgy valószínűleg ez a tudományos áttörés is ezt fogja eredményezni. Sok keresztény fog rettegve nézni az emberi szintű mesterséges intelligenciára, és nem fogja tudni mit gondoljon…

Kérem Istent, hogy valamit tegyen, mert nagy baj lesz… Talán az evolúció elmélet hatásánál is nagyobb baj…

 

Az Irgalmas Materialista története

Az Irgalmas Materialista története

 

Az Irgalmas Materialista épp az úton ment, amikor meglátott egy embert, aki vérbe fagyva feküdt az út szélén. Odament hozzá, és meglátta, hogy az az egyik ismerőse.

-Pista! Mi történt veled? Jaj, várj, segítek, elviszlek a kórházba.

-Jaj, jaj, Béla, hát megvertek, kiraboltak, nagy baj van, úgy érzem meghalok.

-Már viszlek is, hamarosan a kórházba érünk, nem lesz semmi baj.

-Béla, de miért segítesz nekem? Hiszen mi materialisták vagyunk. Most kiderült, hogy én életképtelen vagyok, legyőztek, alul maradtam a versenyben. Evolúciós selejt vagyok, nem érdemlem meg, hogy a kórházba vigyél. Tudom, hogy te is igazi materialista vagy, és én is az vagyok… ne vigyél a kórházba, nem jó ez így.

-Ugyan már Pista, ne mondj ilyen butaságokat. Egymás segítése nem ellentétes az evolúcióval! Az állatok is segítenek egymásnak, sőt, még néha fajok között is megfigyelhető ez. Látod, butaságokat beszélsz, mert csak felületesen ismered az evolúciót. Ejnye! De mindjárt oda is érünk a kórházba és meggyógyítanak.

-Ó, Béla, köszönöm, igazad van! Milyen jó, hogy az evolúcióban nem csak kegyetlenkedés, halál van, hanem egymás segítése is. De… Béla… most megértettem hogy van ilyen is… de… ez most rám is vonatkozik? Úgy értem, engem érdemes megmenteni? Azt értem, hogy van olyan, amikor valakit érdemes, meg hogy fajok között is van ez, hogy segítik egymást. De azért a legtöbbször kegyetlen verseny van, halál… Egymás segítése, szimbiózis meg ilyesmik jó okkal vannak… Itt most mi az ok, miért mentesz meg engem?

-Pista, hát mert a barátom vagy!

-Jaj, de jó, Béla, hogy te milyen jól meg tudod magyarázni! De várjunk csak… Ez mit is jelent? Nehogy abba a hibába essünk, hogy ilyen érzelmes, misztikus fogalmak mögé rejtjük az evolúcióval ellentétes tetteinket! Inkább akkor meghalok!

-Hm, igazad lehet. Barátom vagy… mit is jelent ez? Azt, hogy ha most megmentelek, te is segítesz nekem később, ha én bajba kerülük. Lényegében ez a lényeg! Ez a lényege a szimbiózisnak, bármiféle együttműködésnek!

-Húú, milyen igazad van! Na, most már kezd visszatérni belém az erő, mindjárt jobban is érzem magam így, hogy nem misztikus izékben kell hinnem, hanem értelmes, logikus dolgokban. Ez erőt ad egy igazi materialistának!  Köszönöm, hogy elviszel a kórházba és megmentesz!

-Szívesen, Pista…

-Na de várjunk csak, Béla! Mi lesz, ha én meg mégse segítek neked ha majd bajba kerülsz? Úgy értem, persze, segítenék… általában… Hiszen a barátság így erősödik, és ennek hatására egyre jobban kezdek majd bízni benned és te is bennem. Egyre erősebb lesz a szimbiózis, és ez jó! Általában… mert ügye hozhat olyan helyzetet az élet, amikor majd úgy ítélem meg, hogy nem segítek!

-Igen, igen! Értelek. Ez teljesen logikus, és a materializmusban, evolúciós gondolkodásban fogant gondolat! Örülök, hogy ilyen szorult helyzetben is ki mersz mondani ilyen súlyos és mély igazságokat! Ebből is látszik, hogy mi nem vagyunk képmutatók, mint a vallásosak! Mi igazi materialisták vagyunk! Látod, ezért szeretlek én téged, kedves sebesült Pista! És ezért mentelek meg! Most… Lehet, hogy máskor, más helyzetben nem mentenélek meg, sőt, lehet hogy épp hogy én támadnálak meg!

-Igen, nagyon jó! Én is így vagyok! Na, végre odaértünk a kórházba! Remélem lesz pénzed a kórházi ápolásra, mert nekem nincs.

-Hogyhogy neked nincs? Nem értem, úgy tudtam van…

-Hát sajnos nincs…

-Na várj csak egy percet, akkor újragondolom ezt az egész helyzetet.

-Oké, oké, semmi gond, teljesen logikus, gondold újra. Mi igazi materialisták vagyunk!

 

(C) 2015 Baráth Endre

 

Az ember, aki nem látott

Az ember, aki nem látott

-Hú, ez a kép ronda. Utálom ezt a képet. A házakat rajta, az embereket. Minden rossz rajta. Hogy lehet ilyen formája egy háznak? Az emberek is tök aránytalanok rajta. És az ég? Ilyen alakú felhők nincsenek is. Egyszerűen szörnyű ez a kép. Hogy lehet ilyen képet csinálni? Undorító. Aztán ott vannak a fák. Én még nem láttam olyan fát, amin ilyen kevés ág van. A fákon több ág van. De az a kutya a legbénább. Jaj, hát hogy lehet ilyen kutyát rajzolni? Ezt a képet egy nagyon tehetségtelen, sőt, buta ember csinálta.
-Na de várjunk csak, most nem értelek. Ez ugyanaz a kép, mint az a másik, ami neked nagyon tetszett. Annyi a különbség hogy ez fekete-fehér, az meg színes volt.
-Na jó, de én utálom a fekete-fehér képeket.

(C) 2013 Baráth Endre

Ödönke és a karóba húzás

Ödönke és a karóba húzás

Ödönke 14 éves volt, amikor először olvasott a karóba húzásról. Az általános iskolai tankönyvben látta azt a középkorban készült rajzot, ami a karóba húzást ábrázolta. Egy ember feküdt a földön, lábára kötelek voltak kötve, és a lábai között egy vastag, hegyes karó volt. A köteleket két ember húzta, így húzták bele a karóba az áldozatot. Ezután felállították a karót, és a többi, már álló karó mellé rakták, amelyeken néha még éltek a karóba húzott emberek.

Ödönke mélyen elborzadt a kép láttán. De mivel csak 14 éves volt, ezért az agyi védelmi mechanizmusa mélyebbre ásta az élményt, és finoman adagolta csak a következő napokban Ödönke számára. Ödönke így több hétig a kép hatása alatt volt.

Ödönke újra és újra elképzelte a képen látott eseményeket. Több héten keresztül minden nap eszébe jutott. Próbálta feldolgozni, de nagyon nehezen ment neki. Azt vette észre, hogy az osztálytársai könnyen feldolgozták ezt a szörnyű dolgot, legalábbis külsőre így látszott. Ugyanis ők nem borzadtak el, hanem leginkább vihogtak az egészen. Ödönkét ez szinte még jobban elborzasztotta, mint maga a karóba húzás.

Ödönke elképzelte, hogy az osztálytársai talán karóba is húznának embereket. Vagy legalábbis egyetértenének azzal, ha valakit valaki karóba húznak. Vagy legalábbis nem tennének semmit. Ödönke nem értette az egészet. És közben a karóba húzás szörnyűségének feldolgozásával is foglalkoznia kellett, amelyet az agya védelmi mechanizmusa szépen lassan, óvatosan adagolt neki heteken keresztül.

De aztán egy idő után Ödönke felfogta az egészet. Néhány hét után az agy védelmi mechanizmusa az egész szörnyűséget beadagolta neki átgondolásra. Ödönke át is gondolta, és teljesen megváltozott tőle az élete. Már tudta, hogy az emberek ilyenek, ilyen brutális szörnyűségeket csinálnak, vagy legalábbis egyetértenek ezekkel, vagy legalábbis nem tesznek semmit ellene.

Ödönke néhány hét alatt más emberré változott az általános iskolai tankönyvben látott karóba húzás képek hatására. Vagy talán nem is ember lett belőle, hanem valami más.

(C) 2013 Baráth Endre

Európa

Európa

Fiam, meg kell tanulnod, semmi se a tiéd itt, Európában. Nézd ott azokat a dombokat. Odamehetsz, sétálhatsz rajtuk, de nem a tiéd. Sétálhatsz az utcán, de nem a tiéd. Bármikor azt mondhatják, hogy nem szabad sétálni rajtuk, és akkor nem sétálhatsz többet rajtuk. Elmehetsz az erdőbe, de megtalálnak, és azt mondják majd, hogy nem a tiéd az erdő. Nem csinálhatsz semmit az erdőben. De a saját lakásodban se. Az se a tiéd. Itt Európában nincs semmid. Egyszer voltam Amerikában. Azt mondják, van az az amerikai álom. Na, az tényleg van, én is éreztem. De én rájöttem miért van, azért, mert hatalmas ország. Kimehetsz a pusztába, csinálhatsz amit akarsz. Itt Európában a lakásod se a tiéd. Semmi se a tiéd. A lakásodat is bármikor elvehetik tőled. Vagy a szomszédod azt csinál veled amit akar, és te nem tehetsz semmit ellene. Mert semmi se a tiéd. Sokaknak ez biztonság érzést ad. Szinte mindenkinek, itt Európában. Amerikában máshogy van ez. Kimész a pusztába, senkit se érdekel. Azt csinálhatsz ott, amit akarsz. Érezheted a szabadságot. Meg is halhatsz a nagy pusztában, vagy a hatalmas erdőkben. Itt Európában még meg se halhatsz, ha nem engedik. Ez itt nem szabadság, bár sokan azt hiszik. Amerika se szabadság, de legalább úgy érzed. Kimész a pusztába, gyalog, vagy autóval… és ott vagy. Csak ott vagy, és érzed a szabadságot. Ha viszel magaddal vizet meg konzerveket, akkor akár hetekig is érezheted a szabadságot a pusztában, vagy egy nagy erdőben. De a városokban is. Mindenhol, bárhol Amerikában. Itt Európában viszont semmi se a tiéd, még az se, ami amúgy a tiéd, például a lakásod, vagy akár az életed. Egyszer voltam Amerikában, éreztem a szabadságot. De azt mondják több helyen érezni lehet, például Ausztráliában is. De Európában nem lehet, mert itt nincs is szabadság, mert semmi se a tiéd. És hogy kié minden? Nem tudni. Senki se tudja, de nem is akarják tudni. De a legtöbben amúgy élvezik ezt, mert biztonság érzést ad nekik, meg kényelmet. Meg azt is élvezik, hogy bár nekik sincs semmijük, szabadságuk meg aztán főleg nincs, de másnak sincsen semmije. És az európai emberek ezt élvezik. Aki meg nem, az elhúz Amerikába. Egyszer voltam Amerikában. Akkor még nem értettem teljesen ezeket a dolgokat. Ha értettem volna, nem jöttem volna vissza ide. Inkább meghaltam volna a pusztában, szabadon. Vagy legalábbis úgy érezve magam, mintha szabad lennék.

(C) 2014 Baráth Endre

A Perverzember története

A Perverzember története

A Perverzember nem volt mindig perverz. Egykor teljesen normális ember volt, de aztán idővel egyre több perverzitása derült ki.

Legelőször azzal kellett szembesülnie, hogy homoszexuális. A Perverzember akkoriban azt gondolta, hogy ő nem homoszexuális. Azonban gyűlölte a homoszexualitást valamiért, bár maga se tudta pontosan miért. De egyszer valakitől azt hallotta, hogy aki a homoszexualitást gyűlöli, az a homoszexuálisokat is gyűlöli. Pedig ő azt hitte, hogy nem gyűlöli őket, csak azt, amit csinálnak. De ekkor rájött, hogy ő bizony gyűlöli a homoszexuálisokat. És ekkor beléhasított a felismerés: aki gyűlöli a homoszexuálisokat, az valójában látens homoszexuális. Nagyon szomorú lett ekkor, mert ekkor rájött, hogy ő maga is homoszexuális. A Perverzember nagyon szomorú lett ettől, pedig ekkor még nem is sejtette hogy mi vár rá később.

Idővel ugyanis kiderült, hogy ő biszexuális, ugyanis az ellenkező nem felé továbbra is vonzalmat érzett. Ekkor arra gondolt, hogy, na, legalább nem vagyok homoszexuális. De ekkor azonban eszébe jutott, hogy ő gyűlöli a homoszexuálisokat, tehát homoszexuális és biszexuális is egyszerre. Ettől még szomorúbb lett.

Aztán egyszer az volt, hogy nézte a tévét, és egy természetfilmben állatokat látott, amik épp párosodtak. Az állatok hasonló mozdulatokkal szexeltek, mint az emberek, ezért a Perverzembernek szexuális gondolatai támadtak. És ekkor rájött, hogy ő sajnos az állatok felé is vonzalmat érez szexuálisan, hiszen az állatok párosodásáról a szex jutott eszébe. A Perverzember nagyon szomorú lett, mert rájött, hogy milyen perverz.

Egyszer aztán az történt, hogy elment a piacra bevásárolni, és meglátott egy krumplit, amely férfi nemi szervre hasonlított. Egy kicsit nevetett magában, hogy milyen vicces, hogy ilyen alakja van egy krumplinak. Ekkor azonban eszébe jutott, hogy mivel ő homoszexuális, ezért a férfi nemi szerv látványától szexuális gondolatai kell hogy támadjanak. Támadtak is. És ekkor szegény Perverzember rájött, hogy ő a növények felé is szexuális vonzalmat érez.

A Perverzember egyre szomorúbb lett és egyre rosszabbul érezte magát, mert rájött hogy milyen perverz. Nem akart perverz lenni, de tudta, hogy nem tehet semmit. És akkor még nem is gondolta, mi vár rá később…

(C) Baráth Endre

Te – avagy nem menekülhetsz önmagadtól

Te – avagy nem menekülhetsz önmagadtól

Szerintem egy ember a legnagyobb hibát akkor követi el az életében, ha nem mer szembenézni azzal, hogy egyén. Mit is értek ez alatt?

Azt, hogy minden értelmes, gondolkodó ember eljut egyszer oda hogy rájön: egy bizonyos szint után nem várhat válaszokat másoktól. Másképp megfogalmazva: minden kérdésnek, problémának megvan az a szintje, ahol magadra maradsz vele.

Tanulunk egymástól, elmondhatunk dolgokat, élményeket, információkat, következtetéseket egymásnak. Elmesélhetjük a tapasztalatainkat, akár az egész életünkről, akár a világnézetünkről, bármiről. Meggyőzhetjük egymást, akár teljesen megváltoztathatunk valakit. Segíthetünk egymásnak abban, hogy jobban átlássa a dolgokat, bölcsebb legyen, okosabb legyen. De egy szint után már magunkra maradunk. Lehet, hogy egy-egy konkrét kérdésben újat és újat tudunk tanulni másoktól – idővel egyre kevesebbet, bár az a kicsi is sokat számíthat – de úgy általában az ember átfogó gondolkodása, világnézete egyre kevésbé fog függni ezektől a kis dolgoktól. Tehát magunkra maradunk.

Ez a dolog részben hasonlít egy másik problémára, méghozzá arra, hogy nem lehet 100%-os biztonsággal tudni semmit. Ez nem jelenti azt, hogy elég nagy biztonsággal ne lehetne tudni a dolgokat, akár a legfontosabb dolgokat is. Sokan azzal nyugtatgatják magukat hogy úgyse lehet semmiben biztos az ember. Na ja, biztos nem. De valamennyire biztos igen. De sok ember azzal eteti magát hogy “ááá úgyse lehet semmit se biztosan tudni”.

Sajnos a legtöbb ember már ezeken a problémákon elakad. Pedig még ezek után is van egy másik probléma, amiről az elején írtam: végül magadra maradsz. Mindig lehet majd kicsit fejlődni, kicsit bölcsebbé válni, kicsit biztosabbnak lenni a világnézetedben, de mindenben eljön végül egy olyan szint, ahol már csak te maradsz. És bármennyire is fájó, de ez az egyén, az indivídum, az értelmes lény egyik lényege.