Test, lélek, szellem… agyműködés? 1. rész

Test, lélek, szellem… agyműködés? 1. rész

A mai tudomány szerint az emberi értelem az agyban van. Az agy mint fizikai szerv látja el azokat a funkciókat, amelyek az ember lényegét adják: az intelligenciát, értelmet, lelket, akár a szellemet is. Például egy ateista-materialista ember sem feltétlen mondja azt, hogy nincs lélek vagy szellem, de ezeket az agy, az értelem részének tartja vagy pl. a lényegének.

Én is úgy gondolom, hogy az, amit a régi emberek (vagy pl. a Biblia) léleknek vagy szellemnek nevez, az agyban van. Szerintem ez egyáltalán nem ellenkezik a Bibliában írtakkal, vagy az istenhittel. A régi emberek például a szív szót használták az ember lényegének kifejezésére. Nem hinném, hogy azt hitték, hogy ott foglal helyet ténylegesen az ember lelke, szelleme, vagy akármije. Egyszerűen így fejezték ki ha az ember lényegéről, belsejéről akartak beszélni. Nem hinném, hogy rosszul tették, ma is kifejezhetjük magunkat így. (Valószínűleg maga a szív szó a “belső lényeg” szinonímája volt, ahogy ma is.)

Egy biztos: az emberi értelem működését ma még nem nagyon érti a tudomány sem. A fizikai működését persze valamennyire, és akár az is lehet hogy olyan számítógépet tudunk majd csinálni, amelyik az emberi agyhoz hasonlóan fog működni “hardver” szinten. Ez azonban még kevés. Sokkal fontosabb a program, amely ebbe a hardverbe van írva. A legtöbb kutató, tudós, ilyesmik iránt érdeklődő laikus tisztában van ezzel.

Azonban én úgy gondolom, hogy a mai tudomány is valahol még mindig valamiféle misztikus lélek-szellem dologban hisz. Hogy értem ezt? Úgy látom sok tudós azt hiszi, hogy valamiféle “lélek-program” kell, és akkor tudunk csak majd komolyabb mesterséges intelligenciát csinálni. Valami olyan program, ami tartalmazza a “lényeget”, és akkor végre elértük a komoly mesterséges intelligenciát.

Én teljesen máshogy gondolom.

Persze szükség lesz nagyon komoly programra, ez tény. De nem hiszem, hogy ezt az ember fogja megírni. Számomra egyértelmű, hogy ez önfejlesztő kód lesz. Na persze egy ilyen önfejlesztő kód megírása is komoly teljesítmény lesz az embertől. De ez még önmagában nem lesz komolyabb szintű mesterséges intelligencia. Csak úgy lesz, ha önmagát fejleszti, azaz tanul. Ugyanúgy, ahogy az ember is tanulással lesz intelligens. És itt jön a lényeg. Szerintem az ilyen mesterséges intelligenciákat sem fogjuk érteni teljesen. Ugyanúgy, ahogy a saját gondolatainkat sem értjük teljesen. Saját magukat sem fogják teljesen érteni ezek a mesterséges intelligenciák.

Miért lesz így, és mi ennek az oka? Az ok a bonyolultság. De ez a fogalom hogy “bonyolultság” elég zavaros értelmű manapság. Mint írtam, komoly alap program szükséges, az a bizonyos tanuló program. Ez a program is nagyon bonyolult lesz, nem lehet majd azt mondani hogy “na az a része ott a lényeg”. Minden része lényeges lesz, és nagyon komplex lesz, sok részből fog állni. De amit ez a tanuló program felépít (azaz önmagát) az még ennél is jóval bonyolultabb lesz. A tanuló programot érteni fogjuk, hiszen mi írtuk, azaz a tudósaink. (Illetve biztos hogy az ilyen intelligencia tanulni fogja a tanulást is, a tanulás tanulását is, és így tovább.)

Nagyon egyszerű példát tudok erre mondani. Sakk programot már tudunk csinálni. De a tudós, aki a sakk programot írta, vajon érti-e, hogy egy adott lépést miért úgy lépett meg a programja? Nem biztos! Lehet, hogy ez a tudós nem is jó sakkozó, de mégis meg tud írni egy komoly sakk programot. És bizonyára ha elkezdené visszafejteni azt az adott lépést, végül megértené. De lehet, hogy napokba, hetekbe, hónapokba tellne neki. És itt a lényeg! Egy komolyabb mesterséges intelligencia “gondolatait” senki se tudja visszafejteni, egyszerűen idő és energia hiány miatt.

Ilyesmit saját magunkon is megfigyelhetjük! Mi sem értjük teljesen a saját gondolatainkat, de van amikor egy-egy tettünket vagy gondolatunkat jobban átgondoljuk és jobban megértjük. Tehát igyekszünk tudatosabbak lenni, tudatosabban gondolkodni. Néha “megfejtjük” a saját gondolatainkat, tetteinket, néha meg nem, vagy csak részben. Ez szerintem mindenki előtt ismert dolog, ennyi önismerete mindenkinek van.

De képesek vagyunk-e teljesen tudatosak lenni, és a másik kérdés: szükséges-e ez? Erről később, most térjünk vissza a fő témára, amiről ez az írásom szól: mi a szellem, mi a lélek, a tudat?

Értelem, lélek, szellem: meggyőződésem szerint az ember élesen nem osztható fel így. Az ember ilyen részei között nem konkrét határvonal húzódik, sőt, a helyzet még bonyolultabb. De egyelőre induljunk ki abból, hogy valamiféle hármas felosztás van:

  1. Az emberi értelem legmélye: szerintem ez az amit kb szellemnek vagy léleknek neveznek általában az emberek, akár hívők, akár materialisták, vagy bármilyen világnézetűek.
  2. Az emberi értelem “felszíne”: szerintem ez hétköznapi szóhasználatban az értelem, a tudat, de van aki ilyesmire használja a lélek szót (megkülönböztetve a szellemtől). De ez az amit általában az emberek az értelemnek neveznek. Sokan azt hiszik, hogy csak ez van, és végül is bizonyos szempontból igazuk lehet, de ők szerintem a “mélyebb részt” is ide veszik, amit én az 1-es pontban szellemnek neveztem.
  3. Test: ez talán a legegyszerűbb… de mégsem olyan egyszerű mint sokan hiszik, ugyanis szerintem még itt sincs éles határvonal, azaz nincs éles határ a test és az értelem/lélek/szellem között! De tény, hogy még ez a legélesebb.

A következőkben én így használom ezt a hármas felosztást:

  1. Szellem: az emberi értelem legmélye, lényege.
  2. Értelem: a “hétköznapi” értelem.
  3. Test: ez egyértelmű.

Ami a lényeg: nincs éles határvonal! Sőt, a helyzet még bonyolultabb. Pl. nem lehet azt mondani hogy egy adott dologban teljesen tudatos vagyok. Ez képtelenség. Minden dolog az ember értelmében “szét van terülve”, vagy inkább olyan mint egy polip, sok-sok karral, amelyek mindenfelé elnyúlnak, mélyebb és felszíni részekre. Ennek a “polip” hatásnak az az oka, hogy maga a valóság ilyen. Minden létező dolog nagyon bonyolult. Még egy olyan egyszerű tárgy, mint egy szék is valójában egy nagyon komplex fogalom. Ennek megfelelően jelenik meg az értelemben.

Mint írtam, én nem tagadom a materialista felfogást, miszerint csak az agy van, és ebben a szervünkben van az ember mindene, lényege. Sőt, szerintem ez a Bibliával sem ellentétes, egyáltalán nem! Ez nem tagadása a szellemnek, mert mint írtam, szerintem a szellem az az agyunk “legménye”, de méginkább “egésze”. Nem a “hardver” hanem a “szoftver” legmélye, és ilyen értelemben igenis elmondható róla, hogy nem anyagi természetű. Ez már persze nem egyezik a materialista felfogással, bár azt itt érdemes megjegyezni, hogy a materialista tudomány nagyjából sehol sem tart a “nem anyagi” dolgokkal kapcsolatban, pedig ők is különbséget tesznek hardver és szoftver között. De még az információ mibenlétével kapcsolatban is hatalmas sötétség van a tudományban, úgyhogy ezekben a dolgokban a materialista tudomány se dicsekedhetne (de teszi).

Mit mond a Biblia a szellemről, lélekről, értelemről? Mindenekelőtt szerintem egyértelműen azt, amit én is: nincs éles határ. Ezt nem mondja ki így direkt, de ahogy ezekről beszél, nekem teljesen ez jön le. Nem is erőlködtek a Biblia írói, hogy ilyesmit részletezzenek. Még ha valaki ezzel nem is ért egyet, azzal egyet kell értenie, hogy a Biblia szóhasználata egyértelműen nem konzekvens a lélek, szellem, szív és hasonló szavak használatában. Azonban ennek ellenére mégis úgy tűnik számomra, hogy a Biblia írói nagyon is tisztában voltak azzal, hogy miről beszélnek, és a nem konzekvens szóhasználat azt mutatja, hogy tudták: nincs éles határvonal.

Most röviden egy másik fontos dologról pár mondat: mi a hit? A hit fogalomnak sokféle definíciója létezik. Általában azt nevezik hitnek, amikor valaki olyat tart igaznak, amit nem lehet egyértelműen bizonyítani, de valamiért mégis igaznak tartja. De álljunk meg egy szóra a bizonyítás fogalmánál. A tudományos nézetek szerint csak az tudományos igazság, amely kísérlettel bizonyítható, méghozzá olyan kísérlettel, amely bármikor megismételhető (egzakt tudományok). A materialista tudományban “hívők” odáig elmentek, hogy nem csak a tudományos igazságokra, tudományos elméletekre, kísérletekre, hanem minden létező dologra alkalmazni akarják ezt, azaz hogy “bármikor megismételhető és bebizonyítható” legyen. Szerintem ez egy végtelenül ostoba és szemét (gonosz) dolog!

Azonban a nem materialisták közül is sokan is átestek a ló túlsó oldalára: ők a hitet úgy értelmezik, hogy semmiféle bizonyíték nem kell a hithez, sőt semmi se. Ez pedig a vakhit, amit én hasonlóan ostoba és szemét(!) dolognak tartok.

Az igazság szerintem a kettő között van: nevezzük úgy, hogy értelmes hit. Szerintem az értelmes és bölcs ember elhihet dolgokat, amelyek nem bizonyíthatók bármikor egy kísélettel, de nem hisz el csak úgy “hasraütésre” bármit.

Azonban van még egy verzió, és itt vissza is kanyarodok az értelem-szellem témához. Lehetséges ugyanis az, hogy valaki nagyon is értelmesen hisz valamiben, de nem tudja elmondani értelmesen. Nagyon fontos ennek a jelentőségét megérteni! Igenis lehet olyan, hogy egy ember valamiben hisz, de nem tudja elmondani hogy miért vagy hogyan. Persze úgy gondolom, hogy az ember azért igyekezzen arra, hogy tudatosabbá váljon, hogy értelmesen számot tudjon adni a hitéről valamiben. Főleg a világnézetéről, hiszen az fontos dolog.

De mi van akkor, ha erre nem képes? Mi van akkor, ha valakinek csak arra van energiája, hogy a saját belső “hitét”, nézeteit értelmesen felépítse, de arra már nincs, hogy másokkal is megértesse? Ettől még nem feltétlenül ostoba vagy hülye az ilyen ember! Itt jön be a szellem téma…

Folyt. köv.

Advertisements