A nap, amikor a Csordaszellem leszopta a saját…

A nap, amikor a Csordaszellem leszopta a saját…
(novella)

Pista nagyon izgatott volt egész nap. De végre véget ért a munka! Rohant is haza, mert aznap kötötték be neki az internetet, és már nagyon ki akarta próbálni. Bár a munkahelyén pár hónapja már volt net, de az nem volt az igazi, mert munkaidőben csak a munkával kapcsolatos dolgokhoz használta. De most végre otthonról is netezhet!

Hazaért, és azonnal a számítógép elé ült. El is kezdett netezni. Megnézte a híroldalakat, a videós oldalakat, fórumokat, meg mindenféle dolgot. Végre nyugodtan internetezhet órákon keresztül! Összevissza kapkodott, annyira szeretett volna mindent megnézni. Hatalmas szabadságot érzett, olyat, amit gyerekkora óta nem. Tudta, hogy az internet egy újfajta szabadságot hoz el neki, és egy újfajta szabadság korát az emberiségnek.

A Csordaszellem lassan lebegve közeledett Pista lakásának ablaka felé. A Csordaszellemet úgy kell elképzelni, mint egy lebegő sötét felhőt. De nem teljesen füstszerű volt, hanem annál valamivel konkrétabb. Nagyjából egy nagy kupac emberi bélre és belső szervre emlékeztetett, amelyből itt-ott kilógtak lábak, kezek, fejek. Ezek a végtagok és testrészek is a belekhez hasonlóan véresek, nyálkásak voltak. Az egész egy sötét, lilás, kékes, véres felhőre hasonlított. Nagyjából gömb alakú volt, 6-7 méter átmérőjű, és a levegőben lebegett. De amúgy nem nagyon lehetett észrevenni, a mérete és feltűnősége ellenére. Pontosabban nagyon is észre lehetett venni, hiszen nagy volt és feltűnő. Mégse vette észre szinte senki.

Tehát a Csordaszellem odalebegett Pista lakásának ablakához és rákapaszkodott a falra, hogy kényelmesebben figyelhesse Pistát, és Pista számítógépének a monitorját. Bár a Csordaszellem természetesen rá tudott kapcsolódni a netre közvetlenül is, de ezt most itt élőben akarta megnézni. Ugyanis volt valami a nettel kapcsolatban amit nem értett… amióta elindult az internet, iszonyatos félelem uralkodott el rajta. Rettegett attól, hogy a net megsemmisíti őt. Brutálisan mély félelem volt benne ezzel kapcsolatban. De ez mégsem következett be, és a Csordaszellem nem értette, hogy miért. Ezért akarta megnézni Pistát élőben.

Pista tehát netezett. Kattingatott, olvasgatott, keresgélt, és nagyon élvezte. Előjöttek a gyerekkori emlékei, emlékek a kedves elfoglaltságairól, tárgyairól, barátairól, a kedvenc filmjeiről, képregényeiről, és mindenről. Ezekre mindre rákeresett és általában talált is valamit. Jobban élvezte mindezt, mint bármit a felnőtt élete során. Észrevétlenül szálltak a percek, órák, Pista szinte egy mesében érezte magát, kutató, kíváncsi gyerekként… Úgy érezte, az internetetet gyerekkori önmagának találták ki.

Azonban egy idő után valahogy elkezdett megváltozni benne ez a felhőtlen szabadság érzés. Tudatosan nem jött rá, hogy miért, csak érezte. Eleinte elhessegette magától ezt az érzést, azonban volt valami, ami miatt egyre nehezebb volt ez. Ez pedig egy sötét felhő volt, amely eltakarta az ablakát. Nem nézett oda, nem volt annyira tudatos ez az érzés, hogy felnézzen a monitorról. Csak mélyen érezte… Talán nem is az ablaknál volt, de mivel nem mert odanézni, ezért sose jött rá később sem, hogy mi volt ez. De a lényeg, hogy a felhőtlen szabadság érzést lassan, kíméletlenül felváltotta a félelem.

Nézegette a neten azt az ezernyi érdekes dolgot (minden érdekelte), de tudat alatt rájött, hogy ezek a dolgok alig érdekelnek valakit. Régi kedvenc filmjére csak pár ember emlékezett. Régi kedvenc könyvére is. A zenék, amiket szeretett és jónak, értékesnek tartott, alig voltak megtalálhatók a neten. A szabadság érzés, az újra gyerekké változás érzése lassan és kíméletlenül félelemmé változott át.

Netezés közben ugyanis észrevette, hogy vannak dolgok, amik sok embert érdekelnek. Nagyon sok embert. Divatos zenék, amiket több millióan hallgatnak, új filmek, amiket több tízmillióan. És voltak olyan filmek, zenék is, amelyeket több milliárdan néztek már meg. És az is jó volt ezekben, hogy nem kellett őket keresni, mert mindenhol ott voltak. Nem holmi régi emlékek voltak, nem gyerekkori érdekességek vagy ilyesmik, hanem a legújabb filmek, vicces videók, menő zenék, videóklippek. Pista tudat alatt rájött, hogy ez kell neki. Az imént megszületett félelme gyorsan eltűnt, és az előbbi hatalmas szabadság érzést egy még hatalmasabb, még erősebb, még felfoghatatlanabb érzés váltotta fel. Pista újra boldog volt. Nézte a milliós nézettségű filmeket, hallgatta a milliárdos nézettségű zenei videókat, és boldog volt. Nagyon-nagyon-nagyon boldog.

Ekkor történt. A Csordaszellem olyat tett, amit kicsi gyerekkora óta nem. (Amúgy akkoriban még Korszellemnek hívták őt). Tehát olyat tett, amit régóta nem. Szájába vette a hüvelykujját, és elkezdte szopni. Tövig a szájába nyomta és szopta és szopta, mint egy kisbaba. Kigúvadt szemekkel figyelte Pistát és a monitort. A Csordaszellemnek olyan nagy élvezetet nyújtott az, amit Pista tett, hogy teljesen megfeledkezett magáról. Visszaképzelte magát az ősrégi időkbe, amikor még kicsi Korszellem volt, és alig volt dolga. Amikor még mint egy boldog kisgyerek élt, gondtalanul. Amikor még nem kellett sokat dolgoznia, és szellemfeletti erőfeszítéseket tennie hogy uralkodhasson az embereken. Azok voltak a szép idők – és most újra eljöttek! Újra itt vannak a gondtalan évek, amikor az emberiség önként eggyéválik vele, a Csordaszellemmel. Úgy, hogy a Csordaszellemnek szinte semmit sem kell tennie ezért.

A Csordaszellem tehát szopta a hüvelykujját és önkívületi állapotban volt, mint egy drogos. Kigúvadt szemekkel figyelte, ahogy Pista az internetet nézi a monitorján. Mindketten boldogok voltak. Nagyon boldogok.

A Csordaszellem és Pista nagyon hálásak voltak az internetért.

 

(C) 2010 Baráth Endre

 

Advertisements