Keresztényként miért nem hiszek a hitben?

Keresztényként miért nem hiszek a hitben?

A hit (vagyis amit hitnek neveznek) egy hatalmas választóvonal a különféle emberi gondolkodásmódokban és világnézetekben. A különféle vallások előszeretettel hivatkoznak a hitre, mint valamiféle mindent “megmagyarázó” dologra, miközben épp azt állítják hogy a világ lényegi dolgait (pl. Isten, Istennel kapcsolatos dolgok) nem lehet megmagyarázni, hanem – ahogy fogalmaznak – “nem lehet érteni, hanem ebben hinni kell”. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a vakhit.
Más világnézetek (pl. ateizmus, materializmus) pedig ennek épp az ellenkezőjét állítják: a dolgok megérthetők, kutathatók, vizsgálhatók. Szerintük a hit egy ostobaság, és rendkívül káros dolog.
Az “arany középutas” emberek pedig úgy gondolják, hogy az igazság valahol a kettő között van.
Ez az írás nem arról szól konkrétan, hogy kinek van igaza, hanem mint keresztény próbálom azt elmagyarázni, hogy én miért nem hiszek abban a hit-fogalomban, amit a közvélekedés és a kereszténység nagy része hitnek nevez. Az írás keresztényeknek szól, tehát úgy próbáltam megfogalmazni, hogy ők megértsék.

Ami talán a legfontosabb, hogy természetesen én nem hiszek a vakhitben, és ilyesmit nem is olvastam a Bibliában. A Bibliában szereplő hívők sosem azért hittek Istenben, Isten dolgaiban, mert valami megmagyarázhatatlan vakhittel hittek. Ez persze nem jelenti azt, hogy értettek is mindent. És itt a lényeg: természetesen én sem állítom azt, hogy valamiben csak akkor lehet hinni, ha teljesen értjük, ismerjük, “látjuk”. Nem is lehetséges minden tudni, mindent teljesen érteni, sem a világból, sem önmagunkból, sem semmiből. Ilyesmit csak valami elavult, buta materializmus szokott állítani. (Valójában még az is egy hazugság, hogy pl. egyszerű anyagi dolgokat, mint pl. egy szék teljesen megérthetünk.)

Tehát én azt állítom, hogy a Bibliában található hívők hite egyáltalán nem vakhit, egyáltalán nem valami zavaros-misztikus, megmagyarázhatatlan valami. Az viszont tény, hogy a mai keresztény egyházak nagyrészt ilyennek tartják a hitet, és ezt is hirdetik.

Az alapvető probléma szerintem a hit magyarázata és gyakorlata körül az, hogy a keresztény hívők sem merik semmire se rámondani hogy bizony nem tudják és pont. Nem merik önmaguknak sem bevallani, hogy amit nem tudnak, azt nem feltétlen lehet kimagyarázni holmi zavaros hit dologgal, hanem be kéne vallani hogy nem tudják.
Persze, az tény, hogy a mai világban nehéz ezt tenni, hiszen a mai korszellem (a materialista-ateista korszellem) azt hazudja, hogy mindent tudni lehet és kell is. Azt hazudja, hogy amit nem lehet bebizonyítani az nincs is. Azt hazudja, hogy amit nem lehet egy laboratóriumban fél óra alatt bebizonyítani, az nincs is. Csakhogy ez persze hazugság, és ezt tudják ők is. Persze ők sem merik bevallani, hogy bizony az életük nagy része nem félórás, bármikor megismételhető fizikai kísérlet, hanem kockázatos és bizonytalan ÉLET.

Tehát úgy gondolom a materialisták és a keresztények is átestek a ló túlsó oldalára. A keresztények esetén ez nagyon tragikus és szomorú dolog. Mert mit is tanítanak és gyakorolnak a keresztények a hittel kapcsolatban? Azt, hogy ha valamiben “hinni kell”, azt nem is lehet tovább vizsgálni, nem lehet jobban megérteni, nem is kell, sőt, bűn tovább kutatni, mert akkor “hitetlen vagy”. Nos, ez totálisan ellenkezője annak, ami a Bibliában van. Olyat is kitaláltak egyes keresztények, hogy “hinni szívvel kell”, és itt persze valamiféle érzelmes-romantikus szív fogalomra gondolnak, és nem arra ami a Bibliában van. Mert a Biblia a szív szót épphogy a bölcsességre, egyfajta mélyebb értelemre alkalmazza, méghozzá látványosan.

A materialista korszellem egy másik hazugsága az, hogy amit az ember nem tud pontosan megmagyarázni, pontosan megfogalmazni, az nem is lehet igaz. Vagy ha mégis, akkor az az ember aki állít valamit, de nem tudja pontosan megmagyarázni, az hülye. Hülye és értéktelen ember. Mert ügye csak az az igazi, értékes ember, aki profin megfogalmazva és pontosan meg tud mindent magyarázni.

Persze túlzok, de így talán érthetőbb mit akarok mondani.

Ugyanígy, sok keresztény úgy gondolja és gyakorolja, hogy aki nem vallja az ő hit és szív fogalmukat, az nem is keresztény, vagy legalábbis súlyosan tévelygő eretnek. Ki is közösítik maguk közül azokat, akik nem merik lelkesen és magabiztosan kijelentgetni mindenféléről hogy ők bizony azt hiszik, szívvel. És hogy azt hinni kell, szívvel, és kész, pont. Nem kell kutatni, megérteni, keresni, hanem az úgy teljes és kész, hogy “szívvel hisszük”.

És mi ennek a magyarázata? Miért viselkednek így a hívők, és miért tanítják ezeket? A kulcs szerintem a hatalom és a büszkeség. Mert milyen menő(nek tűnik) az hogy ha valamit nem értünk, arra szépen rámondhatjuk hogy “szívvel hisszük”. Milyen dicsőségesen hangzik! Milyen magabiztosan! És hát aki magabiztos és határozott, annak biztos igaza is van! Na meg milyen király dolog az, hogy nem kell kutatni, keresni, gondolkodni, hanem csak hasunkra ütünk, és kijelentjük hogy “hiszek, szívvel”… Aki pedig be meri vallani, hogy ő bizony egy csomó mindent nem ért, nem hisz, nem tud, azt kiközösítik, lenézik, megvetik. Ugyanúgy, ahogy a materialista korszellem (amely kisajátította magának az értelmet, értelmességet) is lenéz mindenkit, aki nem tud mindent.

Persze túlzok, direkt eltúlzom amit írok, de azért, hogy jobban ki tudjam fejezni mit is akarok mondani.

Végül még pár mondat arról, hogy vajon Isten mit gondolhat erről a “szívvel hiszünk” misztikus-zavaros izéről? Hát szerintem a következőket: “hát ezek már mindent hisznek, tehát nekem már nincs itt tennivalóm…”
Jézus szerintem erről beszélt, amikor azt mondta, hogy “legyetek olyanok mint ezek a gyermekek”. A kisgyerek nem szégyelli, ha nem tud valamit (jó esetben), és kutat. És pont azért tud jól kutatni, mert nem csapja be magát azzal, hogy ő aztán nagyon menőn és magabiztosan tud mindent. Na persze, ahogy felnő, úgy öli meg önmagában ezt a mentalitást… Pedig Jézus szerint ezzel a mentalitással lehet Istent megismerni…

Advertisements