Te – avagy nem menekülhetsz önmagadtól

Te – avagy nem menekülhetsz önmagadtól

Szerintem egy ember a legnagyobb hibát akkor követi el az életében, ha nem mer szembenézni azzal, hogy egyén. Mit is értek ez alatt?

Azt, hogy minden értelmes, gondolkodó ember eljut egyszer oda hogy rájön: egy bizonyos szint után nem várhat válaszokat másoktól. Másképp megfogalmazva: minden kérdésnek, problémának megvan az a szintje, ahol magadra maradsz vele.

Tanulunk egymástól, elmondhatunk dolgokat, élményeket, információkat, következtetéseket egymásnak. Elmesélhetjük a tapasztalatainkat, akár az egész életünkről, akár a világnézetünkről, bármiről. Meggyőzhetjük egymást, akár teljesen megváltoztathatunk valakit. Segíthetünk egymásnak abban, hogy jobban átlássa a dolgokat, bölcsebb legyen, okosabb legyen. De egy szint után már magunkra maradunk. Lehet, hogy egy-egy konkrét kérdésben újat és újat tudunk tanulni másoktól – idővel egyre kevesebbet, bár az a kicsi is sokat számíthat – de úgy általában az ember átfogó gondolkodása, világnézete egyre kevésbé fog függni ezektől a kis dolgoktól. Tehát magunkra maradunk.

Ez a dolog részben hasonlít egy másik problémára, méghozzá arra, hogy nem lehet 100%-os biztonsággal tudni semmit. Ez nem jelenti azt, hogy elég nagy biztonsággal ne lehetne tudni a dolgokat, akár a legfontosabb dolgokat is. Sokan azzal nyugtatgatják magukat hogy úgyse lehet semmiben biztos az ember. Na ja, biztos nem. De valamennyire biztos igen. De sok ember azzal eteti magát hogy “ááá úgyse lehet semmit se biztosan tudni”.

Sajnos a legtöbb ember már ezeken a problémákon elakad. Pedig még ezek után is van egy másik probléma, amiről az elején írtam: végül magadra maradsz. Mindig lehet majd kicsit fejlődni, kicsit bölcsebbé válni, kicsit biztosabbnak lenni a világnézetedben, de mindenben eljön végül egy olyan szint, ahol már csak te maradsz. És bármennyire is fájó, de ez az egyén, az indivídum, az értelmes lény egyik lényege.

Advertisements