Az Anyag Tanúi

Az Anyag Tanúi
(novella)

-Jó napot kívánok! Az Anyag Tanúitól jöttem!

-Mi van? Jehova Tanúja? Na húzzon innen…

-Várjon uram! Nem a Jehova Tanúja vagyok, hanem az Anyag Tanúja. Valódi szabadságot tanítok.

-Mit? Nem érdekelnek a vallásos dumák.

-Uram, ez nem vallásos duma. Szerintem a vallások nem igazak. Én azt vallom és hirdetem, hogy mi emberek simán csak anyagok vagyunk, és mivel nincs semmiféle “felettes hatalom” ezért azt csinálhatunk amit csak akarunk, úgy élhetünk ahogy csak akarunk!

-Mi? Ezt most nem értem… anyag? Ez nem vallás? Miről beszél? Úgy élhetünk ahogy akarunk?

-Igen. A vallásosak azt hirdetik hogy valamilyen istennek a törvényei szerint kell élnünk és akkor halálunk után nem jutunk a pokolra. Én viszont azt hirdetem hogy nincs se pokol, se menny, meg semmi ilyesmi. A halál után egyszerűen megszűnünk, nem érzünk majd se jót se rosszat.

-Hát… izé… én is így gondolom… azt hiszem… De én katolikus vagyok.

-Az nem számít! Engem is katolikusnak neveznek, csak mert kisgyerekként meglocsoltak vízzel a katolikus egyház szokása szerint. De én erről nem tehetek, én nem kértem ezt, gyerekként nem is tehettem ellene.

-Akkor maga most katolikus?

-Nem, hiszen felnőttként úgy döntöttem hogy nem leszek vallásos. Maga is dönthet így.

-Hát… mit is mondott az előbb, hogy nincs Isten? Úgy élhetek ahogy akarok?

-Igen! Pontosan! Az élet, és az ember is az anyagból fejlődött ki evolúció által, nem kellett semmiféle Isten ehhez.

-Igen, az evolúcióról én is hallottam már. Egyébként én se hiszek Istenben meg az egyházban. Igazából engem is csak megkereszteltek és kész, ennyi. Sose hittem Istenben. Azt hiszem én úgy is élek, ahogy akarok… De az evolúcióban a vallásosak is hisznek.

-Igen, a legtöbben hisznek benne, de belekeverik Istent is. Erre semmi szükség! Az evolúció teljesen jól megvan Isten nélkül is, működik szépen. Én meg vagyok győződve arról, hogy nincs Isten. Az élethez csak az evolúció kell. De hagyjuk az evolúciót, a lényeg, hogy nincs Isten, nincs pokol, nincs halál utáni számonkérés vagy ítélet, nincsenek isteni törvények! Teljesen szabad lények vagyunk! De más vallások se igazak, például a buddhizmus sem.

-Hm… azt hiszem értem amit mond. Ilyen tisztán és egyszerűen eddig még nem fogalmaztam meg ezt magamban… Igazából én se hiszek Istenben…

-Nagyszerű! Örülök, ha valamit segíthettem…

-Igen. Igen, azt hiszem tényleg segített. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hittérítők fognak… izé… elnézést… Szóval hogy így az ajtóban állva fog egy ember segíteni nekem ilyen vallásos… ööö… izé… szóval ilyen világnézeti kérdésekben. Tényleg jobban érzem magam. De most mit kell tennem?

-Tenni? Nem kell semmit tennie! Én csak ennyit akartam elmondani. Nem kell belépnie semmiféle egyházba vagy ilyesmibe, fizetnie se kell semmit, vallásos könyveket se kell olvasnia vagy terjesztenie. Ön egy szabad ember. Megyek is tovább. Viszontlátás!

-Viszlát és még egyszer köszönöm.

 

(C) 2012 Baráth Endre

 

Gondolatok a Szentháromságról

Gondolatok a Szentháromságról – keresztényeknek
(gondolatok)

Katolikusoknak vagy protestánsoknak talán ijesztő lesz amit írok: én nem hiszek a Szentháromságban! De megnyugtatásul: viszont hiszem hogy az Atya, a Fiú és a Szent Lélek (Szent Szellem): mindegyikük személy és Isten. Sem Jézus, sem az apostolok tanításában nem olvasok Szentháromságról, viszont arról igen hogy az Atya a Fiú és a Szent Szellem személy(ek) és Isten(ek).

Hogy lehet egy személy több személy is egyszerre? Szerintem nem olyan bonyolult a kérdés mint elsőre látszik!
A nyelv is kifejezi néha úgy magát, mintha egy ember is több “valaki” lenne. Tehát saját magunkról is úgy gondolkodunk sokszor, mintha “többen lennénk”. Az ember meg tud beszélni önmagával valamit, vitatkozni tud önmagával stb. Azaz mintha “odabent” több kis “valaki” lenne, több valaki “dolgozna” egy közös ügyön (ami az ember teljessége).
Ha az ember megfigyeli a saját gondolkodását, akkor önmagán is észreveheti, hogy például önmagával vitatkozik. Nem a beteg emberekről beszélek, akiknek megbomlott az agya, skizofrének vagy ilyesmi. Normális, ép elméjű emberekről beszélek. (Persze akinek semmi önkritikája nincsen, annak kicsi esélye van hogy önmagával vitatkozzon és ilyen érdekes megfigyeléseket tegyen önmagán.)
Tehát én úgy gondolom hogy a “valaki” fogalom, a “személy” fogalom nagyon bonyolult dolgok. Ha az ember ilyen összetett, akkor Isten miért ne lehetne az? Persze nem hiszem hogy Isten pl. vitatkozik önmagával, pontosabban… ez sem olyan egyszerű. Azt gondolom hogy Isten “több személyű megnyilvánulása” abból származik, hogy mi, kicsi emberkék csak így tudjuk valamennyire felfogni őt. Tehát ő direkt így nyilvánul meg felénk! Ez Jézusban mutatkozik meg leginkább: Jézus is Isten, de ember is. Sőt, igazából ő bekorlátozta magát “emberbe”. Tényleg bekorlátozta, tehát pl. nem tudott mindent (ő maga mondta ezt). Pedig Isten mindent tud. Jézus szenvedett, félt is, sőt, rettegett, sőt a halála előtt ezt is mondta: “Atyám, miért hagytál el engem?”.
A Bibliában sokszor van hogy Isten úgy viselkedik mintha ember lenne. Kérdez, felelősségre von stb. Sokan bele is kötnek ebbe hogy micsoda fércmű a Biblia hogy Istent ilyennek mutatja. Ez azonban nem logikus következtetés. Igenis Isten emberi módon viszonyul az emberhez. Hogyan is tehetné máshogy, hiszen akkor abszolút semmit se értenénk belőle!
Vissza a Szentháromsághoz. A Bibliából sokat megtudhatunk az Atyáról, a Fiúról (Jézus) és a Szent Lélekről. Például én ilyeneket olvastam és következtettem ki: az Atya a “központ”, Jézus az Atya emberi keretek közé szorított “megnyilatkozási formája” az emberek felé, a Szent Szellem pedig az isteni megnyilatkozási forma az emberek felé. Bár a Szent Lélek is valamiféle “központ”, azaz Isten lényege. Például sokan Isten Szellemét csak valami energiának vagy ilyesminek tartják. Én azt gondolom – és a Bibliából is egyértelmű ez – hogy a Szent Szellem is egy személy, egy Valaki. Isten személye elég gazdag ahhoz, hogy minden megnyilatkozási formája egy személy gazdagságával bírjon. De igazából szinte az ember is ilyen! Pont erről szól tehát ez az írásom: maga az ember is olyan, hogy a részei is szinte külön-külön valamiféle önálló “valakinek” tűnnek.
Egy másik dolog ami nagyon fontos: Istent nem lehet szétszedni, azaz nem igazán értelmezhetőek a részei külön-külön. Egyes keresztény nézetek az embert is szét akarják vagdosni részekre: szív, elme, szellem, lélek stb. De sokszor azt vettem észre, hogy minél inkább szétszedik, annál kevésbé értik, annál rosszabb elméleteket találnak ki az emberről, az ember működéséről.
Tehát: az ember és Isten hasonlósága mutatkozik meg ebben a “többszemélyiség” dologban szerintem. De ez se véletlen, hiszen a Biblia szerint Isten a saját képére és hasonlóságára teremtette az embert.

A nap, amikor a Csordaszellem leszopta a saját…

A nap, amikor a Csordaszellem leszopta a saját…
(novella)

Pista nagyon izgatott volt egész nap. De végre véget ért a munka! Rohant is haza, mert aznap kötötték be neki az internetet, és már nagyon ki akarta próbálni. Bár a munkahelyén pár hónapja már volt net, de az nem volt az igazi, mert munkaidőben csak a munkával kapcsolatos dolgokhoz használta. De most végre otthonról is netezhet!

Hazaért, és azonnal a számítógép elé ült. El is kezdett netezni. Megnézte a híroldalakat, a videós oldalakat, fórumokat, meg mindenféle dolgot. Végre nyugodtan internetezhet órákon keresztül! Összevissza kapkodott, annyira szeretett volna mindent megnézni. Hatalmas szabadságot érzett, olyat, amit gyerekkora óta nem. Tudta, hogy az internet egy újfajta szabadságot hoz el neki, és egy újfajta szabadság korát az emberiségnek.

A Csordaszellem lassan lebegve közeledett Pista lakásának ablaka felé. A Csordaszellemet úgy kell elképzelni, mint egy lebegő sötét felhőt. De nem teljesen füstszerű volt, hanem annál valamivel konkrétabb. Nagyjából egy nagy kupac emberi bélre és belső szervre emlékeztetett, amelyből itt-ott kilógtak lábak, kezek, fejek. Ezek a végtagok és testrészek is a belekhez hasonlóan véresek, nyálkásak voltak. Az egész egy sötét, lilás, kékes, véres felhőre hasonlított. Nagyjából gömb alakú volt, 6-7 méter átmérőjű, és a levegőben lebegett. De amúgy nem nagyon lehetett észrevenni, a mérete és feltűnősége ellenére. Pontosabban nagyon is észre lehetett venni, hiszen nagy volt és feltűnő. Mégse vette észre szinte senki.

Tehát a Csordaszellem odalebegett Pista lakásának ablakához és rákapaszkodott a falra, hogy kényelmesebben figyelhesse Pistát, és Pista számítógépének a monitorját. Bár a Csordaszellem természetesen rá tudott kapcsolódni a netre közvetlenül is, de ezt most itt élőben akarta megnézni. Ugyanis volt valami a nettel kapcsolatban amit nem értett… amióta elindult az internet, iszonyatos félelem uralkodott el rajta. Rettegett attól, hogy a net megsemmisíti őt. Brutálisan mély félelem volt benne ezzel kapcsolatban. De ez mégsem következett be, és a Csordaszellem nem értette, hogy miért. Ezért akarta megnézni Pistát élőben.

Pista tehát netezett. Kattingatott, olvasgatott, keresgélt, és nagyon élvezte. Előjöttek a gyerekkori emlékei, emlékek a kedves elfoglaltságairól, tárgyairól, barátairól, a kedvenc filmjeiről, képregényeiről, és mindenről. Ezekre mindre rákeresett és általában talált is valamit. Jobban élvezte mindezt, mint bármit a felnőtt élete során. Észrevétlenül szálltak a percek, órák, Pista szinte egy mesében érezte magát, kutató, kíváncsi gyerekként… Úgy érezte, az internetetet gyerekkori önmagának találták ki.

Azonban egy idő után valahogy elkezdett megváltozni benne ez a felhőtlen szabadság érzés. Tudatosan nem jött rá, hogy miért, csak érezte. Eleinte elhessegette magától ezt az érzést, azonban volt valami, ami miatt egyre nehezebb volt ez. Ez pedig egy sötét felhő volt, amely eltakarta az ablakát. Nem nézett oda, nem volt annyira tudatos ez az érzés, hogy felnézzen a monitorról. Csak mélyen érezte… Talán nem is az ablaknál volt, de mivel nem mert odanézni, ezért sose jött rá később sem, hogy mi volt ez. De a lényeg, hogy a felhőtlen szabadság érzést lassan, kíméletlenül felváltotta a félelem.

Nézegette a neten azt az ezernyi érdekes dolgot (minden érdekelte), de tudat alatt rájött, hogy ezek a dolgok alig érdekelnek valakit. Régi kedvenc filmjére csak pár ember emlékezett. Régi kedvenc könyvére is. A zenék, amiket szeretett és jónak, értékesnek tartott, alig voltak megtalálhatók a neten. A szabadság érzés, az újra gyerekké változás érzése lassan és kíméletlenül félelemmé változott át.

Netezés közben ugyanis észrevette, hogy vannak dolgok, amik sok embert érdekelnek. Nagyon sok embert. Divatos zenék, amiket több millióan hallgatnak, új filmek, amiket több tízmillióan. És voltak olyan filmek, zenék is, amelyeket több milliárdan néztek már meg. És az is jó volt ezekben, hogy nem kellett őket keresni, mert mindenhol ott voltak. Nem holmi régi emlékek voltak, nem gyerekkori érdekességek vagy ilyesmik, hanem a legújabb filmek, vicces videók, menő zenék, videóklippek. Pista tudat alatt rájött, hogy ez kell neki. Az imént megszületett félelme gyorsan eltűnt, és az előbbi hatalmas szabadság érzést egy még hatalmasabb, még erősebb, még felfoghatatlanabb érzés váltotta fel. Pista újra boldog volt. Nézte a milliós nézettségű filmeket, hallgatta a milliárdos nézettségű zenei videókat, és boldog volt. Nagyon-nagyon-nagyon boldog.

Ekkor történt. A Csordaszellem olyat tett, amit kicsi gyerekkora óta nem. (Amúgy akkoriban még Korszellemnek hívták őt). Tehát olyat tett, amit régóta nem. Szájába vette a hüvelykujját, és elkezdte szopni. Tövig a szájába nyomta és szopta és szopta, mint egy kisbaba. Kigúvadt szemekkel figyelte Pistát és a monitort. A Csordaszellemnek olyan nagy élvezetet nyújtott az, amit Pista tett, hogy teljesen megfeledkezett magáról. Visszaképzelte magát az ősrégi időkbe, amikor még kicsi Korszellem volt, és alig volt dolga. Amikor még mint egy boldog kisgyerek élt, gondtalanul. Amikor még nem kellett sokat dolgoznia, és szellemfeletti erőfeszítéseket tennie hogy uralkodhasson az embereken. Azok voltak a szép idők – és most újra eljöttek! Újra itt vannak a gondtalan évek, amikor az emberiség önként eggyéválik vele, a Csordaszellemmel. Úgy, hogy a Csordaszellemnek szinte semmit sem kell tennie ezért.

A Csordaszellem tehát szopta a hüvelykujját és önkívületi állapotban volt, mint egy drogos. Kigúvadt szemekkel figyelte, ahogy Pista az internetet nézi a monitorján. Mindketten boldogok voltak. Nagyon boldogok.

A Csordaszellem és Pista nagyon hálásak voltak az internetért.

 

(C) 2010 Baráth Endre

 

A véletlenről, tudományosan, de érthetően

A véletlen fogalmával sokan könnyelműen dobálóznak. A mai tudományban a véletlent mint valami alapvető “természeti törvényt” kezelik. Ez szerintem rendkívül súlyos probléma a tudományos gondolkodásban. Mivel véletlen nincs, ez az írás valójában nem a véletlenről szól, hanem valamiről, amit véletlennek neveznek tévesen.

A tudomány kétféle véletlenről beszél: valódi és ál-véletlen. Természetesen csak az utóbbi létezik, valódi véletlen nincs. A továbbiakban tehát az ál-véletlenről fogok írni. Megértéséhez nem kell semmilyen tudományos tudás, bár én programozási szempontból írok róla, de programozni se kell tudni hogy megértse bárki amit írok.

Az írásom érint vallás-filozófiai kérdéseket is, de csak érinti őket. Pedig lényegében ezek miatt írom le mindezt, de komolyabban a vallás-filozófiai kapcsolatról majd egy másik írásban akarok beszélni.

Az ál-véletlen tulajdonképpen egy olyan számítás, amivel az emberi agy számára véletlennek tűnő számsorozatot lehet létrehozni. Ezzel a dologgal én először tizenévesen találkoztam, amikor elkezdtem programozással foglalkozni. A téma megértésében hatalmas segítségemre volt a számítástechnika, mivel itt az ember mindig egzakt dolgokkal foglalkozik: bitekkel. Nem lehet dobálózni hatalmas számokkal, végtelenekkel meg ilyesmi misztikus-zavaros dolgokkal. Éppen ezért maga a véletlen generátor is csupán egy pár soros program volt, ami egy pár bájtos számmal dolgozott.

De térjünk még vissza ahhoz hogy mit tart az ember véletlennek. Hogy jobban megértsük, nézzük meg mit tart véletlennek mondjuk egy egér. :) Az egér elég buta. Lehet, hogy egy színusz görbe számait is véletlennek tartja, mert nem fogja fel, hogy az nem véletlen. Az ember már okosabb, egy színusz görbéről felfogja hogy ott valami egyszerű mechanizmus működik. Felfogja bonyolultabbról is, de egy bonyolultsági fok után már véletlennek tart egy számsorozatot akkor is, ha azt egy néhány bájtos számítógép program állítja elő.

És a számítógépben bizony néhány bájtos programok állítják elő a véletlenszámokat.

Fontos – sőt, szinte a legfontosabb – még megérteni, hogy a véletlengenerátor programoknak szükségük van egy “kezdő értékre” amivel aztán tovább dolgoznak (seed, random seed, magyarul mag). Nullával nem tudnak mit kezdeni, illetve persze lehet olyan véletlengenerátor a nullával is elkezd működni, de persze ilyenkor ez a “seed” a programban van.

Aki kicsit belegondolt, már rá is jöhetett, hogy mint bármilyen más matematikai függvény, a véletlengenerátor is egy adott bemeneti jelre mindig ugyanazt dobja ki. Ha pl. beadjuk neki hogy 15 akkor kiadja hogy 97. A következő véletlenszám kiszámolásához pedig az előző eredményét kell beadni neki, azaz jelen példánál maradva a 97-et, amire ő megint kidob valami új számot.

Értelemszerűen ha béna a véletlengenerátorunk és mondjuk a 97-re kidobja a 15-öt, akkor ez olyan béna véletlengenerátor, hogy csupán 2 számot tud “önmagától”, sorozatban előállítani. Hacsak nem mi adunk meg neki egy újabb “seed”-et.

Mindebből az is megérthető, hogy egy véletlengenerátor csak megadott hosszúságú számsorozatot tud generálni, mert egy idő után mindig visszatér a kezdőérték, és onnantól megint jön minden ugyanolyan sorrendben. (Léteznek még az ún. irracionális számok, mint pl. a végtelen tizedes tört. Az írásom következő részében ezekről is fogok írni, de már most leírom, hogy “sajnos” a tudomány abba se kapaszkodhat, mint valódi véletlenszámba.)

Fontos tehát megérteni, sőt szinte a legfontosabb, hogy mekkora hatalmas jelentősége van a seed-nek. Ha a véletlensor generátort mindig egy adott számmal indítjuk el, mindig ugyanazt a számsort dobja ki, ahogy minden más matematikai függvény is, mivel maga is egy matematikai függvény, és semmi misztikus nincs benne. :)

Fantasztikus élmény volt számomra amikor tizenévesen először írtam olyan programot, ami véletlenszám generátort használt. Ez egy kis játékprogram volt, amiben almák potyogtak a képernyő tetejéről lefele, alul meg egy kis figura volt, amit a játékos tudott jobbra-balra irányítani és így elkapni a leeső almákat.

Megírtam hát a programot és meglepődve vettem észre, hogy amikor újra és újra elindítom, az almák mindig ugyanolyan sorrendben potyognak. Először leesett egy a képernyő jobb széléről, aztán középről, aztán valahol máshol, de mindig ugyanolyan sorrendben mint ahogy előzőleg elindítottam a játékot. Elég zavaró volt, mert így a játékos betanulta hogy honnan potyognak és unalmas lett a játék.

Nosza, elővettem a programozási könyvet és utánanéztem a véletlenszám generátor leírásának. Meg is találtam ott a megoldást a problémámra. Volt egy utasítás amivel “véletlenszerű indításra” lehetett állítani a véletlengenerátort. Be is írtam ezt az utasítást a programom elejére, és elégedetten tapasztaltam, hogy végre mindig más sorrendben potyognak az almák ahogy újra és újra elindítottam a játékomat.

Annak is utánanéztem, hogy ez az új utasítás mit is csinál. Azonban akkor még nem fogtam fel ennek a jelentőségét, csak évekkel később, amikor elkezdtem az élet nagy kérdéseivel foglalkozni a világnézetem kapcsán (ami akkor a materializmus volt).

Tehát mit is csinál ez az utasítás? Egy nagyon trükkös dolgot – és itt jön a kemény filozófiai-tudományos, sőt, vallás-filozófiai dolog. Az utasítás a “külső világból” vesz ki egy információt és azt adja be a számítógépben futó kis véletlengenerátor függvénynek. Ez a külső világ pedig… – nagyon durván komoly dolog következik, figyelem! – én magam voltam.

Igen. Az, amit a “való világban”, azaz a számítógépem világából nézve egy “külső világban” tettem, “megtermékenyítette” azt az önmagában mindig ugyanúgy lefutó véletlengenerátort, amely ezáltal mindig máshogy indult ezután.

De mi volt ez a tett részemről? Hiszen nem kérdezett tőlem semmit. Nem kérdezte hogy “mondj egy véletlenszámot és azzal indítom a programot”. Valóban, direktben nem kérdezte ezt, hanem egy hatalmas trükkel. Ez a trükk pedig az idő. A számítógép bekapcsolásakor ugyanis elindul a számítógépben egy óra. Ennek az órának az épp aktuális értékét kapja meg a véletlengenerátor, méghozzá akkor amikor elindítom a programot. Nagyon fontos ez az “akkor”. Ezt az “akkort” tehát én határozom meg: azzal, hogy mikor indítom el a programot! Amikor beírtam hogy “run”, az egy időpillanatban történt, és ezt az időpillanatot mint számot kapta meg a véletlengenerátor, és ez alapján számolta ki a következő ál-véletlen számot.

Megpróbálom ezt egyszerűbben elmondani. Tegyük fel hogy a játékprogramom dombokat rajzol ki színusz függvénnyel, azaz szép hullámos dombokat. De ahogy elindítom a játékot, az mindig a domb aljától kezdi kirajzolni azt . Ha az indulást változatossá kéne tennem, akkor azt kéne elérni, hogy mindig máshonnan induljon a domb, egyszer a tetején, egyszer az alján, másszor a közepén stb. Tehát kell egy véletlen. Ugyanúgy, ahogy a véletlengenerátor program elindítható az általam bevitt információ alapján (elindítási időpont), úgy ezt az értéket a domb hullám kezdőértéknek is be lehet adni. Így aztán minden elindításnál máshogyan indul a domb. Pl. ha a számítógép elindítása után 15 perccel indítom a domb-játékot, akkor a domb aljával kezdődik, ha 16 perccel akkor a domb tetejével.

Mivel a véletlengenerátor is egy ugyanolyan függvény mint a színuszfüggvény, ezért semmi különbség nincs a két példa között. Csupán az emberi agy hiszi véletlennek a véletlengenerátort, míg értelmes, felfogható függvénynek a színuszt. De egy buta egér a színuszt is véletlennek fogja fel talán.

Láthatjuk tehát, hogy véletlen nincs. Se a számítógépben, se a való világban.

A való világban azonban állítólag – a tudósok szerint – van véletlen. Erről elég sokat lehet olvasni, és az ilyen írások nagy része nagyon durván be tudja csapni az embereket. Például a kvantumfizika egyértelműen állítja, hogy van véletlen, sőt, ez az egyik alapja a világnak. Csakhogy ez egy óriási tévedés. (Persze én egy senki vagyok hogy több százezer tudóst megcáfoljak, de aki érteni fogja ezt az írást, annak már meg is cáfoltam őket.)

A kvantumfizikában az egyik legszemléletesebb példa az állítólagos véletlenre a radioaktív atomok elbomlása. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy alma mondjuk, ami a radioaktív atomot jelképezi most. Az alma egy idő után elrohad, azaz átváltozik rohadt almává. :) Van amelyik alma hamar, van amelyik később rohad el, de azért van egy átlag, hogy egy átlagos alma mennyi idő után rohad el. Kicsit hasonlóak a radioaktív atomok is. Van mondjuk ezer ilyen atom. A tudósok megfigyelték, hogy ezen atomok egy része egy bizonyos idő alatt biztosan elbomlik, azaz átalakul egy másféle atommá. A megadott idő alatt elbomlott atomok száma mindig ugyanannyi! Olyannyira, hogy ilyen atomokat használnak az ún. atomórákban az idő nagyon pontos mérésére.

Na most, van tehát az ezer atomunk, amelyek mondjuk 1 óra múlva már csak 500-an vannak, tehát a fele elbomlott. Tehát elmondhatjuk hogy a “felezési ideje” ezeknek az atomoknak 1 óra. A maradék 500 atom újabb 1 óra alatt feleződik meg, tehát marad 250, és így tovább. A véletlenszerűség ott van ebben az egész folyamatban, hogy sosem lehet tudni melyik atomok fognak elbomlani. A rohadó almák esetén ez azért elég jól látható, mert a rothadás egy folyamat. De a radioaktív atomok azok csak “hipp-hopp” módon, egyik pillanatról a másikra bomlanak el, és nem lehet tudni hogy melyik lesz a következő amelyik elbomlik (nem ismerjük a fizikai okát, és a tudósok azt mondják – tévesen – hogy nincs is ok).

Ebből következően az ezer atomból sose lehet tudni melyik 500 fog 1 óra alatt elbomlani. A tudósok ezt nevezik “valódi véletlennek”. Pedig annyi már látható, hogy egyenletesen bomlanak, ami eleve feltételez valami logikát.

De oké, tegyük fel hogy valódi véletlen van az egyes atomokban. Hogyan működhet vajon ez a véletlen? A kérdés feltevése eleve önellentmondás, mivel a véletlen lényege a tudósok szerint, hogy nincs benne logika. (Hogy tudnak így tükörbe nézni a tudósok???) :) Amiben pedig nincs logika, az nem tudományos.

Tehát lépjünk tovább. A radioaktív atomokban tehát valami mechanizmus működik, ami végül is egy matematikai függvény, mint a színusz, de inkább olyan mint a véletlengenerátor függvény, ami az emberi agy számára nem felfogható (bonyolultnak tűnő, véletlennek tűnő) számsorozatot állít elő. Aztán ha ez a szám elér valamilyen értéket, akkor az atom elbomlik.

Most jön a kemény tudományos-filozofiai dolog. A radioaktív atomban tehát egy függvény működik, ami számol. Egyszerűsítsük le a helyzetet: tételezzük fel hogy ez a függvény az atomban egy sima visszafelé számolás, ami ha eléri a nullát, akkor az atom elbomlik. Magyarul egyetlen dolog számít csak: a kezdőérték. Valahonnan tehát minden ilyen atomnak van egy ilyen kezdőértéke. De nem csak ez a kérdés, hanem hogy ezeknek a kezdőértékeknek egyenletesen kell eloszlania az ilyen atomokban a világon. Mert ha ügye fognék egy marék ilyen atomot, és pont az “egymás utáni sorszámozásúak” lennének a markomban, akkor lehet, hogy egy pillanat múlva mindegyik elbomlana, mert épp úgy állt a “számláló” bennük.

Folyt. köv. :)

 

Rövid gondolat a tudomány véletlenjéről

Rövid gondolat a tudomány véletlenjéről


A materialista elméletek szerint a világ, az élet, és minden egyik fontos mozgatórugója a véletlen. (A másik a természeti törvények.) Persze a materialista tudósok ezt nem igazán merik beismerni, még maguknak sem. Mentségükre legyen mondva, nem is értik miről van szó.

A “gond” csak az, hogy véletlen nincs. És itt van a brutális paradoxona a materializmusnak, amely vallja, hogy a tudomány az értelem, logika letéteményese. Nem látják, hogy a véletlenben való hittel pontosan önmagukat és híveiket köpik szembe. Meg az értelmet és a logikát…

Sajnos Einstein híres mondatát is kigúnyolják (“Isten nem kockajátékos” – itt Einstein nem Istenre gondolt persze, hanem a logikára, értelemre). Sajnos nem látok reményt arra, hogy az az einsteini szellem feléledjen a tudósokban. Ahhoz már túl késő. Elfogy az olaj, véget ér a jólét, véget ér a tudományos fejlődés. :) A “fejlett” világ egymásnak ugrik mert véget ér a jóléte…

Ennyi idő pedig kevés arra a tudósoknak, hogy felismerjék: nincs véletlen.

Léteznek-e a homoszexuálisok?

Léteznek-e a homoszexuálisok?

Előrebocsájtom, se homó (rövidítés miatt így fogom írni) nem vagyok, se nem találkoztam kb. soha életemben homóval. Sőt, valójában szexuális tapasztalatom sincs túl sok (mivel egész életemben tök magányos voltam). Mégis, ez az írás arról szól, hogy szerintem homoszexuálisok nem nagyon léteznek. Ez az írás nem azért íródott, hogy nagyon erősen bebizonyítsam, hogy nincsenek homoszexuálisok, hanem azért, hogy bebizonyítsam, hogy én milyen okos vagyok. :)

Tehát akkor vágjunk bele. Manapság nagyon divatos téma a homoszexualitás. A keresztények is sokat foglalkoznak a témával. Írásom másik célja, hogy felhívjam keresztény testvéreim figyelmét arra, hogy nem kéne bedőlni az aktuális divatirányzatoknak, azaz a homoszexuálisokkal való foglalkozás (őket túl nagy intenzitással sajnálni és védeni/támadni) divatjának.

Homoszexuálisok szerintem nem nagyon vannak. Szerintem a magukat homónak vallók 99%-a nem homó. Mondhatnám azt, hogy biszexuálisok, de ez se fedi teljesen a valóságot. A valóság azért ennél komplexebb. Szerintem a magát homónak mondó, tartó  igazából:

  • -nagyjából aszexuális, azaz neki mindegy kivel (azaz bár a szex nagyon nem érdekli, de a kapcsolatok igen, és ezért szexel is akár)
  • -szexmániás, azaz épp ezért neki mindegy kivel, csak legyen valaki, lehetőleg minél több
  • -biszexuális, azaz neki mindegy kivel (de ez csupán a szexmániás egy fajtája)
  • -nem szexuális okokból vonzódik a saját neméhez (hanem mert pl. így alakult az élete, de ennyi erővel a nagyfülű, vörös hajú emberekhez is vonzódhat bárki)
  • -minimális (talán pár %) részük tényleg homoszexuális, bár talán ez se determinált, simán meg tudnának változni (vagy pl. keressenek maguknak férfias nőt vagy nőies férfit)

Na most akkor miért is tartják és mondják magukat ezek az emberek mégis homónak? Hát itt van a lényeg. A homókat sajnálni kell. Szegényeket a génjeik determinálják a homóságra, meg mindenki bántja őket. Ki ne akarna homó lenne ezek után, ahelyett hogy elismerné hogy biszex, aszex, szexmániás, vagy a többi. Hiszen ha valaki azt mondaná hogy most épp azért saját nemű a párja, mert szexmániás, ki a fene sajnálná és védené a jogait? Senki. Még akkor se, ha kiderülne hogy a biszex, az aszex, vagy a szexmánia meg ilyesmik is genetikailag determináltak. (Amúgy a homó se determinált genetikailag.) Meg ügye miféle felvonulás (parádé) lenne az, ahol szexmániások vonulnak fel a jogaikért (pl. a poligámia vagy ilyesmik törvényessé tételéért)? Röhelyes… :)

Persze, mint írtam, sose találkoztam homóval életemben (legalábbis nem tudok róla), én se vagyok homó, sőt, szexuális tapasztalatom is kb. nulla. Mégis, hogy merek ezek után ilyeneket leírni? Azért, mert úgy gondolom, hogy ez a dolog annyira nyilvánvaló, hogy egészen röhelyes ez a mostani helyzet, miszerint “homó divat” van, azaz ennyire foglalkoznak a homókkal. Hogy ennyire át van verve a világ, ennyire átverik önmagukat is a homók stb.

Na persze egészen biztos rajtam röhög most mindenki, hogy ilyeneket állítok. Csakhogy van egy kis bökkenő. Néhány őszinte és bátor ember, aki magát homoszexuálisnak tartotta, eljutott oda, hogy rájött, ő bizony biszexuális, szexmániás meg ilyesmi. Vannak köztük ismert, híres emberek is, akik le is merték ezeket írni interjúkban, el merték mondani riportokban. (Én ezeket már azután ismertem meg, hogy magam is rájöttem minderre. Direkt nem adok linkeket. Tájékozottság…)

Még egypár gondolat. Miért nincs pl. a poligámiának (mint a szexmániásság egyik esetleg lehetséges megoldásának) olyan képviselete a világban, mint a homóknak? Mert ugyanis a férfiak elég nagy része szexmániás, nekik jól jönne ez (gondolom, haha). Ezen biztos kiakadnak a keresztény testvéreim, de bizony Isten az Ószövetségben megengedte azt, hogy több felesége legyen egy férfinak, sőt ezt az Újszövetség sem tiltja teljesen. Miért nincs tehát egy csomó poligámiás felvonulás meg ilyesmik? Sőt még többet mondok, a szexmánia szerintem sokkal inkább genetikailag determinált, mint a homoszex. (Valójában persze egyik sem determinált, hanem csak nagyon sok gén együttes hatása erősítheti, de ha jól tudom még ez se biztos.) De a férfiak túlfokozott szexuális vágya szerintem totálisan egyértelmű tény (és részben tabu téma még az ún. fejlett, civilizált társadalmakban is). Miért nem vonulunk hát mi férfiak minden héten valami parádén, hogy végre minden nő (és kevésbé szexmániás férfi) elhiggye és elfogadja, hogy bizony mi (sajnos vagy nem sajnos) de ilyenek vagyunk?

Végül, hogy világos legyen: engem nem érdekel ki minek tartja magát. Az se, ha valaki homónak tartja magát, de nem az. Mindezt kizárólag a keresztény testvéreim divatkövető magatartása miatt írtam le, meg hát azért, mert túlságosan nyilvánvalóan igaznak látom.

(Keresztény testvéreimnek még annyit, hogy a Biblia is kb. ugyanezt mondja a homoszexuálisokról, mint amiket itt leírtam…)

Eleve elrendelés vagy szabad akarat?

Eleve elrendelés vagy szabad akarat?

Az eleve elrendelés és szabad akarat kérdése egy nagyon komoly és súlyos vallási, filozófiai, logikai témakör. Egy csomóan egy csomót vitáztak már róla az évezredek alatt, jó sok könyvet megtöltve a gondolataikkal. Melyik az igazság? Eleve el van minden rendelve? Mi a szabad akarat? Melyik az igazság? A vitázók két részre szakadtak, azaz legtöbben úgy gondolják, hogy vagy az egyik, vagy a másik lehet igaz.

Pedig valójában van még egy verzió: az, hogy mindkettő egyszerre igaz. És nem úgy, hogy bizonyos dolgok eleve le vannak rendelve, bizonyos dolgokban meg szabad akaratunk van, hanem úgy, hogy minden el van eleve rendelve. De akkor mi a szabad akarat? Mégsincs szabad akarat? Tehát csak eleve elrendelés van? Nem. A szabad akarat egy létező dolog, pedig minden eleve el van rendelve. Na erről fog szólni ez az írás.

Először is egy nagyon fontos dolgot tisztázni kell: ez a téma nem csak vallás-filozófia téma, hanem bármilyen világnézetben ott van, és bármilyen világnézetben nagyon fontos téma. És minden világnézetben ugyanaz is a válasz rá, azaz hogy egyszerre igaz a szabad akarat és az eleve elrendelés is. Pl. még a materializmusban is.

Nézzük akkor az eleve elrendelést. A világ egy mechnanikus szerkezet, amely a kezdő állapotának megfelelően működik, azaz a kezdő állapot teljes egészében meghatározza a jövőjét. Ezek igaz állítások. Bár a modern fizika látszólag eléggé bekevert ebbe a kvantumfizikával, de valójában nem változtatott semmit. Valójában amikor a kvantumfizika ellentmond ennek, akkor téved. Például az, hogy a megfigyelő megváltoztatja a világot pusztán azzal hogy megfigyeli, semmiféle változást nem jelent az eleve elrendelésre, azaz a világ mechanisztikus voltára vonatkozólag. Mivel mi (vagy bármilyen megfigyelő) is a világ részei vagyunk, az, hogy megfigyeltük is el volt eleve rendelve.

Tehát mégsincs szabad akarat? De van. A szabad akarat egy káprázat. Nem “csak egy káprázat”, hanem “csak” nélkül: káprázat. Nem leszólás ez, nem becsmérlése a szabad akaratnak, hanem sima ténymegállapítás. Számunkra, akik megéljük a szabad akaratot, ez bizony szabad akarat. Még akkor is, ha képessé vagyunk téve arra, hogy megértsük, hogy “felsőbb szemszögből” nézve káprázat.

Ebből következik, hogy az eleve elrendelés “szempontjából” (pl. Isten szemszögéből) nézve nincs szabad akarat, hiszen Isten mindent tud, mindent előre meghatározott. Amikor ugyanis valamit meghatározott a kezdetkor, tudta, hogy annak milyen hatása lesz a jövőben. Teljes mértékben tudta. Tehát ha tudta mondjuk, hogy valami rossz lesz a jövőben emiatt, máshogy is megteremthette volna. De nem tette. Azaz a rosszat is Isten teremtette. Félelmetes kijelentés ez? Végül is igen…

A Bibliában Pál apostol ír erről egészen elképesztően (a Róma levélben). Azonban a Bibliában elég sok helyen olyanokat olvashatunk, amelyek látszólag ellentmondanak ennek. Hogy a legjobb példát hozzam fel: Isten számonkéri a teremtményein a tetteiket… Pedig ő teremtette őket jónak vagy rossznak! Furcsa? Talán. Szörnyű? Talán. Logikátlan? Nem. Nehéz megérteni? Igen, nehéz megérteni. De meg lehet.

Térjünk vissza a szabad akarathoz. Most akkor csak képzeljük, vagy tényleg szabad az akaratunk? Isten szemszögéből csak képzeljük. Azaz az ő szemszögéből nézve nincs szabad akaratunk. Isten “gépezetei” vagyunk, akiket kezdetben “felhúzott” és most járunk úgy, ahogy meghatározta. De hogy ezt jobban megértsük, nem árt emlékezni arra, hogy Isten az idő felett is van. Tehát lényegében az idő is csak számunkra létezik mint “előre felé folyó” valami. Isten az időt ugyanúgy látja, mint pl. mi a teret. Sőt, még úgyabban. :) Hiszen mi a térnek sem vagyunk teljesen az urai, pl. mert lassan tudunk mozogni benne, vagy mert nem is tudunk mindenhová eljutni. Isten pedig egyszerre létezik az időben, térben, és mindenben (pontosabban fordított a helyzet persze, azaz a tér, az idő és minden Istenben van). Tehát ha Isten “fejével” akarunk gondolkodni – és Isten képessé tett minket erre! – akkor tudnunk kell, hogy neki ezek mind “egyszerre léteznek”.

De akkor ezek szerint a Biblia teli van tévedésekkel? Mert hogy Isten számonkér, Isten beavatkozik a történelembe bizonyos időpontokban, sőt, néha megbánja amit tett stb. Mintha nem lenne ura se a térnek, se az időnek, se a történéseknek… Erre is van válasz, méghozzá az, hogy Isten úgy lép kapcsolatba velünk, hogy közben részben a mi világunknak, körülményeinknek, “teremtmény mivoltunknak” megfelelően viselkedik. Miért? Mert máshogy nem lennénk képes semmit se érteni belőle. Egyáltalán semmit. Tehát amikor Isten számonkéri azt, amit valójában ő rendelt el, akkor az nem logikátlan, nem ostobaság, nem “bibliai mese”, hanem kemény valóság. Úgy teremtette meg a világot, és benne mindent (főként minket), hogy mi bizony szabad akaratnak éljük meg a tetteinket, ő pedig ennek megfelelően viselkedik legtöbbször. Azaz “úgy tesz” mintha lenne szabad akaratunk, és így is beszél velünk. Parancsol, számon kér, elvár, figyelmeztet stb. Megérthetjük, hogy Isten szempontjából nincs szabad akaratunk, de az életünk, a tetteink és mindenünk továbbra is szabad akarat által meghatározott – a mi nézőpontukból.

Azaz Isten képessé tett minket arra, hogy a teljes valóság működési módját megértsük, de attól még mi továbbra is kicsi emberkék maradunk, akik a valóság egy kis részébe vannak belekényszerítve. Tehát bár “mindkét oldalt” fel tudjuk fogni (a mi oldalunkat pedig meg is éljük) még nem jelenti azt, hogy jogunk van a “másik oldalt”, azaz Isten kritizálni.

Pál apostol így írt erről:

“Mondod azért nékem: Miért fedd hát engem? Hiszen az ő akaratának kicsoda áll ellene? Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?”

Végül visszatérve még arra amit az elején írtam: mindez nem csak a kereszténység vallási “elméletein” belül igaz! Ugyanez teljes mértékben igaz pl. a materialista világnézetben is. Persze a materialista “isten” (világ? anyag? természeti törvények? akármi…) nem kér tőlünk számon semmit, de attól még eleve elrendelt mindent. És attól még szabad akaratnak fogunk fel mindent amit teszünk. És ugyanúgy nem mondhatjuk azt, hogy “ááá nem tehetek én semmiről, hiszen csak káprázat a szabad akaratom”.

Elismerem, nehéz téma ez. Nincs is sok ember aki érti. Eddig én kb. 3 emberrel találkoztam aki érti…