A Férfi, a Gyerek és az Angyal

A Férfi, a Gyerek és az Angyal

A Férfi egy sötét szobában ült egy széken. A szobában volt még valaki, de nem lehetett kivenni hogy pontosan ki, vagy mi az. A Férfi angyalnak nevezte el, mert mintha szárnyai lettek volna. Magas, nagydarab figura volt, határozottan nem ember. A szoba túlsó végében állt a sötétben, és nem mozdult onnan.
-Nem vagyok angyal, többször mondtam már. De legyen – szólt az Angyal. – A lényeges dolgokkal kell foglalkoznunk. A Kérdés tehát továbbra is ugyanaz.
-Nem öltem meg senkit, soha nem öltem meg senkit – mondta a Férfi. Rettegett. Nem tudta hol van, hogy került ide. Semmit sem értett, nem tudott megmozdulni, pedig nem volt lekötözve a székhez. Egyszerűen nem tudott megmozdulni. Mintha valami rémálomban lett volna, de a tudata teljesen tiszta volt.
-Megöltél egy Gyereket. Ezért vagy itt. A mi dolgunk, hogy számonkérjünk titeket a gyilkosságok miatt. Nevezhetsz Angyalnak, nem számít. Semmi sem számít itt és most, csak te és a Kérdés. – az Angyal hangja tompán visszhangzott a szobában.
-Miféle hely ez, miféle számonkérés? Semmit se értek, nem tudom hogy kerültem ide, nem tudom mi ez az egész. Milyen jogon… hogy képzelitek… nem öltem meg senkit…
-Megöltél egy Gyereket. Az Univerzumotok legfejlettebb lényét. Te ölted meg.
-Nem öltem meg senkit, soha. Gyereket meg főleg nem. Mi ez az egész, hol vagyok, ki vagy te?
-Nem válaszolhatok a kérdéseidre. A Gyerek sem kapott válaszokat, és meghalt, mielőtt megkaphatta volna azokat. Te ölted meg. De most még van egy esélyed… ehhez azonban be kell ismerned a gyilkosságot, és meg kell értened, hogy mekkora bűnt követtél el.
-Miről beszélsz? Teljesen értelmetlen ez az egész. Ez valami vallási dolog? Sosem hittem a vallásokban vagy istenekben. De azért gyereket nem öltem, és mást se.
-De, megölted a Gyereket. Próbálj emlékezni. Emlékezz.
-Emlékezzek? Az ember nem felejti el, ha megöl valakit. Itt valami tévedés lesz. De nem lehet értelmesen beszélgetni, ha én semmit se tudhatok rólad… meg erről az egész helyzetről…
-A Gyerek se tudott sokat, mégis megölted. Azonnal megölted, ahogy találkoztál vele. Azonnal. Semmi esélyt nem adtál neki. De legyen: nem vagyok Angyal, de hasonló. Egy másik galaxisból jöttem, én, és a társaim. A feladatunk, hogy megvédjük a Gyerekeket, és elfogjuk azokat, akik bántják őket. A ti fajotok általában megöli őket. De van, hogy csak megkötözitek, kínozzátok és kihasználjátok őket. Nem ölitek meg őket, hogy a kreativitásukat, nyitottságukat és a többi egyedülálló képességüket felhasználjátok. Micsoda aljas dolog… De mindenki kap egy esélyt, még te is…
-Oké, oké. Felfogtam, felfogtam… – a Férfi agya őrülten dolgozott, kezdte sejteni, hogy itt valami trükk lehet, valami csapda, valami… feladvány? – Felsőbbrendű faj vagytok. Oké, olvastam már én ilyenről, meg láttam filmekben. De akkor is, itt valami tévedés lesz, nem öltem én meg soha senkit. Soha. Hacsaknem…
-Te okos ember vagy, gondolkodj csak, van egy kis időd, de nem sok. Te sem adtál sok időt a Gyereknek. Ahogy létrejöttél, szinte azonnal megölted. Nem kapsz sok időt…
-Várj, várj, nyugalom, ne siessük el, gondolkodom, gondolkodom… ez valami trükk lehet. Úgy értem, valamit el akartok érni… hogy magam jöjjek rá… hogy…
-Ez a te dolgod. Mi ebbe nem szólunk bele, rendezd el magaddal ahogy akarod. Jöjj rá ahogy akarsz. Nekem csak az kell, hogy megértsd és beismerd… és…
-Oké, várj, várj, rájöttem. Megvan. Rájöttem, nem is volt nehéz… oké. Értem már mire megy ki a játék. Megöltem… önmagamat… amikor… amikor… A saját gyermeki önmagamat öltem meg!
A Férfi szavainak visszhangja hamar elhalt a szobában, és csend lett. Reménykedve meredt a sötétbe, ahol az Angyalt látni vélte… de úgy érezte, valami még nem stimmel.
-Nagyszerű – szólalt meg ijesztő hidegséggel az Angyal – Mondtam én, hogy okos vagy. Hamar rájöttél. Már csak az kell, hogy felfogd a tetted súlyát. Meg az, hogy kitaláld mit kell most tenned.
-Oké, oké, értem én, oké. Gondolkodom, várj még… Nem nehéz ez. Tudom én, hogy jó értelemben gyermeknek maradni jó dolog, vagy valami ilyesmi… Bizonyos filozófiák és vallások is tanítják ezt, de még a tudomány is rájött valami hasonlóra…
-Igen. Valójában nem egy nehéz téma ez… – az Angyal hangján súlyos és rideg megvetés érződött.
-Azonban… fel is kell nőni… Fel kell nőni! Ez a dolgok rendje. Ezt te sem tagadhatod. Jó, értem én, értem én… úgy is fel lehet nőni, hogy a gyerekségünk pozitív dolgait nem öljük meg magunkban… és… várj, gondolkodom, várj… emlékszem én, olvastam én azokat a vallásos dolgokat valamikor régen… meg azt a tudományos kutatást is…
-Vigyázz mit mondasz. Vigyázz mit gondolsz. Sokminden múlik ezen most. Az életed…
-Értem, várj, várj… gondolkodom… Hm… De mi lesz ha kudarcot vallok…? Mit teszel velem? Mit tesztek velünk?! Mit szoktatok tenni azokkal, akik…
Abban a pillanatban, amikor ezt kimondta, egyszerre minden elsötétült. Eltűnt az Angyal, eltűnt a szék, a sötét szoba, és minden még sötétebb lett. A Férfi egy pillanatig a sötét semmiben lebegett. De csak pár másodpercig tartott az egész, hamarosan fényeket látott, és homályos formákat. A lakásában volt, a díványon ült.
-Huh, talán elaludtam… eh, a fenébe – gondolta a Férfi.

(C) Baráth Endre 2010